Fuss el végre...

Fúj a szél... valahol belül is épp ezt érzem. Rossz az idő néha-néha még az eső is elered, ahogy nekem minden nap egy pillanatban megcsillan a szememben egy könnycsepp, ami nem mer lecsöppenni nehogy bárki is észrevegye. A kedvem elfújta a szél. Üvöltenék. Menekülnék. Nem úgy volt, hogy ha kimondom jobb lesz nekem és neki is? Nem így érzem. Elmegyünk egymás mellett, mint régen. Egy köszönés talán elhagyja a száját és suhan tovább. Lehet jobb ez így. Lehet mindennek így kellett történnie. Ez a sok lehet. El kéne felejtenem őket.

".Olyankor vagy igazán felnőtt, amikor feledni tudod a sérelmeket, és inkább őszintén mosolyogsz a másikra. ami megtörtént, az a múlt. Ha emészted magad, előbb utóbb beleőrülsz."

Igen. Talán tényleg így van. Feledni mindent és tovább lépni. De látom az arcán a szomorúságot. Régen szerettem azt a mosolyt, ahogy rám nézett, ahogy nem engedte el a kezem. Szerettem mindent úgy ahogy volt. Talán így kellett ez legyen. Talán így a jó. A szél is lecsendesedik egyszer, ahogy a szívünk is visszalép a megszokott ütemhez.

Keringősruci ^^

.

"Szerettelek és szeretlek - akarom, hát elfeledlek. Eltemetlek, de megtartlak régi szépnek, drága dalnak."

Igen, kimondtam. Mindenki örülhet. Le lehet szállni rólam/rólunk.

Szerelem volt..?!

"Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.

Szerelem volt a neve régen,
Tavaszban, éjben vagy mesében,
Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz."

Tényleg csalódni kell?

"Csalódni kell hogy boldogok lehessünk,

Gyűlölni tudni hogy újból szeressünk.

Kell tudni zokogni meg sírni,

Valakit megunni aztán visszahívni.

Csalódni százszor, csalódni ezerszer,

Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer..."