Nem értem az embereket, de magamat se. Miért jó fájdalmat okozni másoknak? Vagy ez mind nem szándékos? Még is néha úgy néz ki élvezik a helyzetüket. Olyan meggondolatlanok vagyunk, utána meg hallgathatjuk a nyafogásokat. És most én mit mondjak rá attól, hogy ismerem az illetőt? Nem mintha én soha nem panaszkodnék, mert van, hogy túl sokat is. De mégis néha besokalok.

És hogy is van? Az élet szép. Mindig ezt kell mondani, de érezni is jó lenne. Néha elgondolkozom, hogy lenne könnyebb. Egyedül vagy azokkal akik csak kihasználnak. Persze vannak olyanok akik nem, de rájöttem, hogy nem is olyan könnyű megtalálni őket. Utálok siránkozni. Főleg a semmin, de ez a blog akkor miért is van? De mindegy is. Ahogy a versben volt... "Tegyünk pontot a végére, tejszínhabot a tetejére" Már csak egy kis csoki kéne az egészhez.

Első padtörés: pipa

Megsirattuk szegénykét. Persze csak a hatalmas nevetéstől kicsorduló könnycseppek voltak. Valaki azt mondta, hogy most már igazi bibósok lettünk. Hát nem tudom, hogy ettől leszünk-e azok :D De azért szeptember 20.án lett egy vicces napunk. :)

Pont.

Van egy pont,ahol a kislányból nő lesz.

Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.

Egy pont ahol kiborulsz.

Egy pont,ahol már csak röhögünk mindenen.

Egy pont ,ahol már nem agyalsz.

Egy pont ahol erősnek kell lenned,és egy másik ahol elgyengülhetsz.

Egy pont,ahol az extázis kezdődik.

Egy pont,ahol minden bölcsességedre szükség van,és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz,ha arra vágysz...

Mindig van egy pont...

Orrfújós utolsó nap

Túléltem az első hetet. Azt nem mondanám, hogy nem vagyok fáradt. Már csak ez a megfázás hiányzott, tényleg. A szecskahét elég jó volt, de sajnálom hogy nem csináltunk képeket.