"Bolond a szív, mindig remél,
mi elveszett, majd visszatér,
de ott a fej magasba fenn,
ő tudja jól, mit is jelent..."
Elásnám magam most legszívesebben. Le a mélybe a vakondok közé. Vagy egészen Kínáig meg se állnék, ott legalább panaszkodhatok bárkinek, és nem érti meg. Beleőrülök ebbe. Egyszerűen nem tudom mit csináljak. Azt nem mondhatom, hogy az eszem és a szívem mást érez, gondol. Ilyenről szó sincs, csak nem tudom, hogy mit csináljak, hogy nekem, és másoknak is jó legyen. Lehet, csak azzal kéne foglalkozzak, hogy én boldog legyek, de ez nekem nem megy. Nem bírom figyelmen kívül hagyni mások érzelmeit, gondolatait. Ha mások jól vannak és látom, hogy boldogok csak akkor tudok én is megnyugodni. Lehet hülyén hangzik, lehet megőrültem, de ez van. Azt hiszem inkább maradok egy mesevilágban élő kislány, aki nem törődik a nagyvilággal, és azzal, hogy épp ki töri össze a szívét. Rájöttem, miért nem szeretek közel engedni embereket magamhoz... igen, rájöttem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése